Heni a babám megszólítás helyett nyugodtan mondhatná Gergőnek, hogy Bábum :D. Én sok színészt ismerek névről, munkáik kapcsán, van akivel 1 évfolyamon érettségiztem:), de Járai Mátéról soha az êletben nem hallottam. Kiugranak a repülőből és PONT akkor nem nyílik ki az ejtőernyő! Természetesen az is világos, hogy a szavazatok fele egyértelműen Heniék játékstíkusa- viselkedése ellen szólt. Érdekes, hogy neki fel sem tűnt, amikor Makija 2x lehülyézte. A szakadékosnál 3 biztosító kötelet említettek, azért 1 csak megtartotta volna őket, ha 2 el is szakad. ;)", "Így kellett lennie, győzött az igazság! Grat! - Mégis Kírával úgy döntöttünk, hogy valamit nem lehet tőled elvenni: ez pedig az, hogy mindannyiunknál erősebb vagy. A hozzászólásokból az is kitűnik, hogy Dér Heni sokaknak unszimpatikus lett, rosszindulatúnak tartják, és olyan embernek, aki mindig oda húzott, ahol erősebbnek érzett egy-egy párost. 01:15. Ebből lehet látni, mire vezetett a kétszínűség, sunyiság. Gratulálunk!Jó lenne gyakrabban látni benneteket a képernyőn. Rá nem vonatkozik a "minden csoda három napig tart" szlogen. Jó, de itt felnőtt emberekről van szó, tehát bár a csatornának mindent meg kell tennie, a lehető legnagyobb biztonságot kell biztosítania, de azért van egyéni felelősség is olyan tekintetben, hogy nem kötelező játszani. Parodizálták egymás kapcsolatát a sztárpárok! köbüki53 2020 okt. Az sem biztos, hogy ha legközelebb találkozunk, akkor nem fogom mondani neked, hogy ne beszélj így a Dórival, mert ez engem nagyon bánt. A végeredményről az a véleményem, hogy ha már úgy alakult, hogy Dérék eljutottak a döntőbe, akkor így volt a legjobb, hogy a végén 0 szavazattal megalázták, hát igen, nagyon ciki így távozni. Nagy csalódás! Mikiék szavazata sokkal jobban megdöbbentett, de ahogy olvastam a nyilatkozatukat visszanézve a műsort, kiakadtak Henire, szóval szerintem már örülnek, hogy végül ők is ellene szavaztak. Sőt még tiltott is! Tiltja a kritikákat? Mindenki azzal küzd, amelyik fegyvert ismeri és amelyiket a gerince bírja. 09. Járai Máté és Kíra egész jó fejek lehettek volna ha nem állnal bele ok nélkül emberekbe. Kereszteljük el! Magenta99 2020 szept. Azért ha visszatekintünk olyan párosokkal voltak jóban, (Miki, Zoli) akiknek a párkapcsolata egyáltalán nem kiegyensúlyozott. Nyerő Páros fórum, 295 vélemény és hozzászólás. Nyerő Páros fórum, 295 vélemény és hozzászólás. Felismered az NCIS szívtipró főszereplőjét? A műsorvezetők szerepében Sebestyén Balázst és Kabát Petit köszönthetik a nézők, a versenyzők mezőnye szintén különlegesen alakul. - bukott ki Rácz Jenőből a jeges víz alatt dideregve. Néhány hete viszont éppen Jenőékre akadtak ki a villa lakói, amikor egy feladat során a séf csúnyán beszélt a párjával, ezután is volt egy összezörrenése Járaiékkal, Kíra közölte a sztárséffel, hogy nem a s*ggéből rántotta ki. (389 kedvelés), "Érdemtelenül vagy itt a döntőben. Fórum, tapasztalatok, kérdések, válaszok. Nagyon nem bírom!! ", "Az igazság és őszinteség mindig győz!!! Magyarországon az egyik legnagyobb filmes adatbázisa. Szerelem és verseny Nagy sikerrel futott három évadon át az RTL Klubon a Nyerő Páros című produkció, amelyben sztárpárok mérhették össze ügyességüket egymással. Azt, hogy Dér Heni és Gergő vagy Rácz Jenő és Dóri nyeri-e a 2020-as Nyerő Párost, a már kiesett párosok szavazatai döntötték el. Nem érdemelte meg azt sem, hogy a döntőig jusson. 10. 09:03 Módosítva: 2020.10.02. Nyero.Paros.S4E16.HUN.WEB-DL.H264-LEGION.mkv https://streamzz.to/fOG5wc3cxMXFqMzFvTm5P https://vidlox.me/kwk4hynmjxzb https://aparat.cam/q5u8amohlxoy Az RTL Klub sztárpáros reailty vetélkedőjének készítői azt ígérték, ezúttal vadonatúj, még brutálisabb feladatoknak, hol vicces, hol éppen könnyes pillanatoknak lehetnek szemtanúi a nézők. Most el kellene gondolkodnia és szégyellnie magát. Saját felelősségre megáll a szívük vagy embóliát kapnak! Járai Kíra és Járai Máté párosa alaposan felforgatta a Nyerő Páros előző szériáját. Minden résztvevőnek gratulálok. ", "Remélem a végeredményből picit érzed már hogy emberileg elég gáz volt ez a dolog...", "Hát, Heni nektek nagyon kár volt ebbe a műsorba bemenni, csak leégetted és megutáltattad magad. Most egy ország ismerte meg az igazi arcát! Adott névhez párosíts egy általad hozzáillő keresztnevet és utána írj egy létező magyar vezetéknevet! Neked pont így, pont itt kellett elbuknod a döntőben. A 2020-as Nyerő Páros nyolc szerelmespárja. Várod, hogy pihenj egy jót. Ők azok akik méltósággal tudtak veszíteni, míg Heniéknek ez nem ment, és ez lett a vesztük. ", "Ha korábban éltek volna, akkor iskolapélda lettek volna, hogy hogyan éljük túl '45-öt. Ez jó tanulság. A sztárséf és barátnője, Gyuricza Dóri januárban Mexikóba menekültek a tél elől. ", "Nulla szavazat után is magyarázza, hogy nem taktikázott. 52 évesen Michael Weatherly ősz hajjal hódít, Nem csak az elhízás rejt komoly veszélyeket: kevesebbet hallani az alultápláltságról, Ő Gömöri András Máté bátyja: Gergő is irtó jóképű színész, Annyi vizet fogyasztott a pár, amennyit Fokvárosban használnak a családok: kipróbálták, milyen így az élet, Ők a 2020-as Nyerő Páros nyertesei - Meglepő eredmény született a döntőben. ", "Remélem akik eddig szerettek, a műsor alatt rájöttek milyen is vagy valójában...", "Nem mondok én semmi rosszat vagy jót. Dér Heni óriási csalódás! Inkább a versenyt létrehozókkal, mert nem tudom felfogni, hogy egy páros játéknál hogy a csudába nem veszik figyelembe a fizikai adottságokat. Én a Gergő helyében gyorsan menekülőre fognám! A Gergőt sajnálom! 11. rész tartalma: Vadonatúj, még brutálisabb feladatok, hol vicces, hol éppen könnyes pillanatok. Jenő és Dóri győzelmének nagyon örülök, megérdemelték. Mégis miben??? A 2020-as év Nyerő párosa lesz a következő időutazó páros Friderikusz Sándor műsorában! Heninek sem kellett vonla napraforgót játszania,így két szék közül a pad alá estek. ", "Szembesültek azzal, hogy milyen mocsok pár. Egy azzal, hogy senki nem szavazott rájuk! Kiemelt kép: RTL Klub. 10. Ja! Tehát: Gratulálok Jenőéknek a győzelemhez! Nana hogy nem,azt se tudta merre van arccal előre,csak vigyorgott, Gergőt sajnáltam mert rajta látszott,hogy nagyon szégyelli a dolgot. a 2020-as év nyerő párosa Rácz Jenő és Gyuricza Dóri lettek. Hogy ez miért van, az teljesen mindegy, de szeretném a felét annak a kitartásnak és hitnek, ami benned van önmagaddal és a világgal szemben - vallotta be Járai Máté, aki úgy játszotta végig a nyerő Páros Kírával, hogy egyszer sem kerültek veszélyzónába. Járaiék mögött volt teljesítmény, Heniék már rég kiestek volna, annyira bénák voltak szinte az összes játékban. 13:02 Habár korábban a világbajnok kajakos Dudás Miklós úgy fogalmazott, hogy ha nem jut ki a 2021-re halasztott tokiói olimpiára, befejezi az aktív pályafutását, az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy már a felkészülést sem biztos, hogy végigcsinálja. A legtöbb pontot Jenőék, míg a legkevesebbet Heniék gyűjtötték össze, így az utolsó feladatnál előbbiek kapták a legvékonyabb, Mátéék a közepesen vastag, míg Heniék a legvastagabb farönköt, amit időre el kellett fűrészelniük a korábban megtalált eszközzel. Rácz Jenő séf szerint Járaiék párosa okos ellenfél, de gonoszság is rejlik bennük, ezt a műsor egyik adásában említették. Istenes Bence és Csobot Adél néhány éve tudatosan egy közös márkát építenek. Hányingerem van ettől a "nőtől"... Szépen fogalmazva! Bár csak azért jó, hogy idáig bent maradtak, mert ellenük volt a legtöbb esély Jenőéknek győzni. Gergő ügyessége miatt győztek többször,sztem egy rendes srác. Grat! Vége a potyázásnak, a kisebb összegű termékek ügyintézését a Magyar Posta végzi. 10. ", "Semmilyen feladatban nem voltatok jók! ;) Karma. Így nem szabad viselkedni. Ok hogy őszinteség, de ez amit csináltak, nálam túlment egy határon. (210 kedvelés), "Kedves Heni! 17:57 Szeptemberben indul a Nyerő Páros legújabb évada, amelyben nevetésben, könnyekben, megdöbbentő pillanatokban és sztárpárokban biztosan nem lesz hiány. ", "Inkább el kell rajta gondolkodni, mivel vívták ki ezeket a véleményeket! Egy órát még kibírt, ahogy csöpögött kecsesen a fejére a víz, de amikor már egy-két napja ugyanezt csinálta, úgy érezte mintha a koponyáját verték volna szét kalapáccsal! Copyright © 2007-2021 Femina Média Kft. Jól bevásároltál a Henivel! Most a "csúcson", az ország 98%-a előtt leszerepelt. Soha nem voltak még ennyire őszinték és konfliktusokba beleállók a párok, soha nem volt ennyi feszültség a villában, és ennyire nehéz feladatokkal nem indult és nem végződött a műsor, mint idén. Teljes képzavar van nála! ", "6:0!! Írjatok olyan szavakat, amelyben a km páros szerepel (így egymás mellett). Igy utólag belegondolva, lehet hogy pont a Heni kétszinűsége váltotta ki ezt a hozzáállást, én nem láttam ezelőtt egyet sem, de ez a viselkedés az előzőekben szereplőket is meglepte. Ha belegondolunk ott volt az a játék, amelyikben meg lettek ijesztve miközben a poharakat kellett tartani, vagy amikor a fiúk sötétben játszottak és valami egeres üvegbe kellett nyúlni...ezeknél is simán kaphattak volna szívinfarktust. Párját nem érdemli meg! Amúgy meg szívinfarktust, agyvérzést akkor is kaphatnak, ha csak egy egyszerű kérdezz-felelek játék van, vagy ha éppen lefeküdni készülnek este a villában, amelyek a csatorna és a játékoson kívül álló szerencsétlen történés, ha megtörténik. Önfényezés volt. Maguknak kreálták. Tilthatsz nyugodtan. Nem gondoltam volna, hogy ennyire buta, rosszindulatú nő! ", "Törli instáról a negatív kommenteket, mint ahogy az enyémet is! 21:22 ", "Nem szerettem őket soha, de a második helyezettnek kellett volna lenniük!!!! Nyerő Páros: Czutor Zoliék térhettek vissza a villába. Lásd 6:0! Vége a sztárok versenyének, megvan a 2020-as év Nyerő párosa. 09. Grat a nyerő párosnak, és a játékosoknak, hogy átláttak Heni ide- oda seggnyalásán. A kommentelők szerint megérdemelték a győzelmet. Általában ilyeneknél mindig van biztonsági személyzet meg orvos a közelben, mégis b@hatják ha nem tudják őket újraéleszteni! Az utolsó előtti adásban Járai Máténak és Kírának, Rácz Jenőnek és Dórinak, illetve Dér Heninek és Gergőnek tandemugrással egy kisrepülőből kellett kiugraniuk, majd autóval különböző helyszínekre kellett eltalálniuk, ott pedig különböző feladatokat megoldaniuk: időre megnevettetni a szoborembert, néptáncot járni, a memóriát használva 12 képet úgy kitenni, ahogy azokat előtte csak az egyik fél látta a szomszéd teremben, továbbá időre megkeresni egy nagy fűrészt. Még azok is ezen a véleményen voltak, akik nem szimpatizáltak velük. . 8. oldal Friss bulvár hírek mellett, nálunk megtalál mindent ami érdekes - Borsonline.hu ", "Ezt vártam a végére, ha már Mátéék nem ülhettek ott! - Jenő, nem hiszem, hogy törzsvendég leszek az éttermedben, és nem hiszem, hogy együtt fogjuk tölteni a szilvesztert. Dér Heni viselkedését fehér ember nem felejti egy darabig. Jenő csúnya viselkedése 1szeri volt, de azért Járainak oda kellett most is szúrnia, hogy nem biztos, hogy ha találkoznak, akkor nem mondja Jenőnek, hogy ne beszéljen úgy a Dórival. :). Szórakozás. A bukovinai pásztorkutyák története: államalapító ebek lennének? Ez a Heni borzasztó. ), de közel sem annyi, mint a társaiknak, de rosszabbak sem voltak náluk. Elhitte magáról hogy a döntőben többen szavaznak rá és meg is történt a baj. ", "Heni elszállt magától, a sok álszent duma, azt hitte hogy mindenkit megvezetett. Le a kalappal a párja előtt, hogy ezt a stílust hajlandó elviselni. ", "Most legalább tudja, hogy mennyien is szeretik! Mikit és Ivettet a Nyerő Páros című műsorból ismerhették meg jobban a nézők tavaly ősszel. Az, hogy Dér Heni és Gergő, Járai Máté és Kíra, valamint Rácz Jenő és Dóri kettőse közül ki, melyik helyet foglalja el a dobogón, az hamarosan kiderül. Én bízom benne, hogy nézted magad a tv-ben és elgondolkozol milyen is vagy. A leggings-tunika páros még mindig nyerő. - 17:16:55 (54/70) Nekem a játékosokkal semmi bajom, ők olyanok, amilyenek. Szép volt. Nyerő Páros (@nyeroparosofficial) által megosztott bejegyzés, Okt 16., 2020… 2020. Az biztos, hogy sose volt ennyire látogatott az instája, abból meg profitál. . A manipulációban voltatok nyerők!!! Aljas volt a játékod. 08. A 2020-as Nyerő Páros III. Amilyen törékeny, olyan kemény, kitartó, erőn felül teljesíteni tudó!!! # életünktörténete jövő hétfőn 22:10-kor az RTL Klubon! ", "Szerintem ők aztán igazán megdolgoztak a szavazás végeredményéért!! "Számomra Ti vagytok a nyerő páros. Szerintem. Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu. Pedig tanulhatna belőlük! Nincs a böngésződben engedélyezve a JavaScript futtatása, enélkül a honlapunk több fontos funkciója használhatatlan lesz számodra (köztük olyan fontos részek is, mint amilyen a Menüben navigálás, Keresés, a Bejelentkezés, illetve egyéb interakciók. Soha nem bántott senkit, nem volt kétszínű, nem ármánykodott, nem szúrt senkit hátba és az összes játékban maximálisan odatette magát. Hiányozni fog a műsor. Azt gondolom beszédes, és Heniék ezzel azt kapták amit megérdemeltek! Azt hitte Ő irányítja a szálakat, de hát nem így volt. A(z) "Nyerő páros (Teljes film)" című videót "Frankyking" nevű felhasználó töltötte fel a(z) "film/animáció" kategóriába. Heniék a poros nyomukba sem voltak. 22. Nagyon egyszerűen, biztos benne volt a szerződésben, hogy semmi nem kötelező és bármikor feladhatnak egy feladatot, vagy akár el sem kezdik. De legalább elismerték Jenőék teljesítményét, ( ahogy a többiek is) és ezért jár a piros pont!!! De emberileg nagyon rendben van. Rettentő idegesítő ez a nő úgy ahogy van, engem ember TV-ben még így nem idegesített mint ez a számító p***a...", "Így kell unszimpatikussá válni - meg egy igazságtalan fűrészeléssel döntősnek lenni... aztán nulla szavazattal veszíteni! Arra voltunk kíváncsiak, honnan indultak az RTL Klub sztárjai, miként lett belőlük nyerő páros, és min múlhat, hogy hosszú legyen a sikerszériájuk. Végig a játék alatt az volt a gondolatom, hogy úgy szeretnélek téged megleckéztetni, úgy szeretnélek látni téged kieső zónában. Volt értelme kavarni! Dóri feje, ahogy egyre csak jöttek, jöttek a szavazatok és Úgy megöleltem volna Jenőt mikor bekönnyezett. ", "Nagyon jók voltatok! A nézők úgy vélik, Járai Máté és Kíra megérdemelten lett dobogós, ezt még azok is elismerik, akiknek nem ők lettek a kedvenc párosuk. Sebestyén Balázs és mindenre… Nyerő Páros Próbára tesszük a szerelmüket - sztárpárshow RTL Klub TV műsor 2020. október 5. hétfő 21:05 Figyelem! Az eredmény is több mint érdekes lett: az október 16-i döntőben a kiesett párosok minden szavazatukat Rácz Jenőre és Gyuricza Dórira adták, így ők lettek 2020-as év nyerő párosa. helyezettje: Járai Máté és Járai Kíra! Nagyon csúnyán megvezették. 6:0 nagyon gáz! Rosszindulatú, gonosz, kétszínű, manipulatív. A sztárpárshow műsorvezetője Sebestyén Balázs lesz, valamint Kabát Peti segíti őt a műsorban.. Sebestyén Balázs és Kabát Péter, a Nyerő Párosban. A többi meg mindegy neki. Örülök, hogy már az első alkalommal, nekik kezdtem drukkolni. Kedves, szórakoztató, őszinte párost ismerhettünk meg bennetek. A legnagyobb gáz, hogy nem érti mi a gond vele! Ez a műsor rávilágított mekkora egy sz@rkeverő kétszínű vagy. Járai Máténak és Kírának, valamint Rácz Jenőnek és Dórinak a döntőben hasonló feladatban kellett bizonyítaniuk, mint 2018-ban Vasvári Vivinek és Fecsónak, illetve Tokár Tominak és Dórinak: annak idején hideg vízben és jeges szélben fél kézzel egy szívet kellett tartaniuk, míg ezúttal virágcsokor került a versenyzők kezébe. Csak a párodat sajnálom...", "Ha valaki nem érdemelte meg hogy benne legyen a döntőbe, akkor azok ti vagytok... ahogy előttem is sokan írták, egy egész ország drukkol azért, hogy ne ti nyerjetek... ilyen gusztustalan játék után szégyen lenne... ti ültetek kint a legtöbbször, mindenkit manipuláltatok, és az utolsó feladatban is le voltatok maradva mint a borravaló... de nyilván nem az döntött... ennyi negatív kritika után (és miután visszanéztétek magatokat kívülről) remélem icipicit elgondolkodtok... értékrend nagyon el van csúszva..." (1284 kedvelés), "Nem a szerencse, hanem a kétszínűség a sunyiság és a pofátlanság vitte őket eddig!! Romantikus hattyú kék kristályos nyaklánc, Cseppforma édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkóniával, Klasszikus sötét rózsaszín SWAROVSKI® kristályos pöttyfülbevaló, Egyedülálló Allee virtuális divatshow (x), Naná, hogy az edzőruha is motiváló lehet: kényelmes és divatos darabok árakkal, amiket házhoz rendelhetsz », Mick Jagger 28 éves lánya farmernadrágban is dögös: a legnőiesebb tavaszi fazonok, Georgia May ajánlásával », 7 tavaszi alapdarab, ami nem hiányozhat egy francia nő ruhatárából: egyszerűek, mégis nőiesek », Nyári Dia plasztikája után melltartós fotót posztolt: sokan dicsérik őszinteségéért, 100 kilós, 12 éves gyönyörű lányok: halálra etetik őket, mert úgy a szépek.

Milupa Brei Test, Altstadt Parken Heidelberg, Schlosshotel Bad Blankenburg, Daad Studieren In Deutschland, Was Macht Kai Ebel Nächstes Jahr, Schosser Hütte Webcam, Nietzsche Morgenröte Zitate, Baiersbronn Hotel Wellness,